2011. március 2., szerda

Otthoni játszótér

A legtöbb gyerek idejének nagy részét legszívesebben egy játszótéren töltené, azonban a szülőnek nem mindig van ideje arra, hogy naponta elvigye gyerekét a közeli játszótérre, és ott hosszasan időzzenek, kielégítve a gyerek igényeit. Erre megoldás a magánházzal rendelkezőknek az, ha kertjükben alakítanak ki saját elképzeléseik szerint játszóteret. Egy nyitott területen a gyerek folyamatos felügyeletet igényel, az otthoni játszótér pedig nagyban megkönnyíti a szülők helyzetét, hiszen a gyerek biztonságban van, és elég csak időnként ránézni.


Elsőként az alkalmas területet kell kijelölnünk, amire könnyedén rálátunk a házból, valamint ahol a gyerek nem zavar senkit játék közben, és a szükséges játékeszközök is elférnek. Ezt a területet, ha van rá módunk, akkor körül is lehet keríteni; így jelölve ki a terepet a gyerek számára. Ezt követően megtervezhetjük, milyen eszközöket kívánunk elhelyezni. Ez természetesen függ a gyermek korától, de a hinta, a mászóka és a homokozó szinte elengedhetetlenek.

Ha van kedvünk, és a pénztárcánk is engedi, akkor  a játszótér egy kis faház kihelyezésével otthonosabbá és izgalmasabbá varázsolható, ahol a gyerek nyáron akár aludhat is. Jó ötlet elhelyezni pár fára erősíthető mászókötelet, akár ülőkékkel; továbbá nyáron a játszóterünk központja lehet egy felfújható gumimedence. Arra figyeljünk a kialakítás során, hogy az eszközök biztonságosak legyenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése